Szó és kép izgalmas egymásra találása. Andrea ír, verseket, meséket, gondolatfolyamokat. Judit ihletet merítve az írásokból, fest.
Az írások lélekről, személyes útról, átalakulásról, kapcsolódásról. Az Életről. Sok szeretettel.
Az itt hallható hanganyagokat a szerző saját maga mondta felvételre.
Az epizódoknál Tessényi Judit festményei láthatóak.
Valamennyi alkotás a szerzők előzetes engedélye mellett használható fel.
Kivételesen nem "A nyolcadik lét" alkotásai egyikét tartalmazza ez a felvétel.
Andrea beszél arról, hogyan látja ő József Attilát. Valamint elmondja a költő Tanítások című versét is.
Hálával és tisztelettel a művész 119. születésnapja alkalmából.
2 Mar 2024
Alkotói beszélgetések - Az asszony, aki fává változott
Köszöntünk A nyolcadik lét hangcsatornán, az alkotói beszélgetések első adásában!
Azért indítjuk el ezt a beszélgetéssorozatot, hogy közelebb hozzuk az alkotásokat, megmutassuk, hogyan születtek és milyen üzenetet hordoznak számunkra.
Az a tervünk, hogy ezeket a beszélgetéseket kinyitjuk, ha van rá igény. Így "A nyolcadik lét" kedvelői is bekapcsolódhatnak, kérdezhetnek, megoszthatják élményeiket és elmondhatják, mit mozdított meg bennük egy-egy alkotás.
A nyitó alkalommal mi alkotók beszélgetettünk, a kezdetekről, az alkotási folyamatról és “Az asszony, aki fává változott” című alkotásról.
A nyolcadik lét honlapján itt találod az alkotást: https://anyolcadiklet.hu/az-asszony-aki-fava-valtozott/ (https://anyolcadiklet.hu/az-asszony-aki-fava-valtozott/)
A beszélgetésben említett e-könyv innen érhető el: https://anyolcadiklet.hu/e-konyv/ (https://anyolcadiklet.hu/e-konyv/)
Ha szeretnél értesülni híreinkről és az újabb eseményekről, kérd a hírlevelünket: https://anyolcadiklet.hu/nyolcadik-let-hirlevele/ (https://anyolcadiklet.hu/nyolcadik-let-hirlevele/)
4 Oct 2022
Időtlen lelkek
Egymás gyermekei vagyunk
Hol az idő összeér
Így lesz jelenné a jövő
S jövővé a múlt
Lelkeink sötét anyagból született
Fényes csillagok
A végtelenben lüktetnek
Míg fényük visszaszáll
Forrásukba majdan
Hol megfogantunk mind
Az idő peremén
Puha pillanat ez
Összeölelkezik
Szülő s a gyermek
Táncukban
Kipörög és sikolt
Az isteni erő
2022. június 27.
Reach and audience
Public platform figures. Ratings count people who left a rating, not total listeners.
Apple Podcasts (US)
5.0 / 5
1 ratings
Contact A nyolcadik lét
Guest appearances
Books guests
Based on episode analysis; this does not confirm that the show is currently accepting guests.
Host of A nyolcadik lét?
Claim your podcast to manage its listing and keep your show details accurate.
Pod Engine is an independent podcast discovery and analytics service and is not affiliated with or endorsed by this podcast. Artwork and show content belong to their owners. Full legal notice.
Explore this show Podcast research with Pod Engine