Direkt36 podcast #155 – Így folyt a pénz az Orbán-bányához és a felcsúti focistákhoz Mészáros cégétől
Több milliárd forintot fizetett ki évek alatt a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó V-Híd a volt miniszterelnök, Orbán Viktor apjának bányacégeinek, köztük a Dolomit Kft.-nek. Orbán Győző cége számos, a V-Híd által közbeszerzéssel kivitelezett beruházáshoz szállított köveket.
Jutott az Orbán-bányából kő az M1-es autópálya bővítéséhez, több vasútvonal, köztük a Budapest-Belgrád építéséhez és a Nemzeti Atlétikai Központhoz is.
A közbeszerzéseken jelentős sikereket elérő V-Híd a bevételeiből különböző szervezeteket is támogatott: voltak ezek között Orbán Viktor feleségéhez, Lévai Anikóhoz köthetők, volt, amelyet a volt köztársasági elnök, Novák Katalin alapított és olyan is, amely Székesfehérvár fideszes polgármestere, Cser-Palkovics András nevét viseli. És bőven jutott pénz a felcsúti labdarúgásra, valamint a Magyar Sportújságírók Szövetségének is.
Marton Kamilla és Szopkó Zita a Direkt36-on megjelent Mészáros-akták című cikksorozatának harmadik és negyedik részében tárta fel az Orbán-bánya és V-Híd közötti kapcsolatot, valamint a Mészáros-cég adományainak hátterét.
Podcastunkban velük beszélgettünk a pénzek útjáról.
A Mészáros-akták összes cikkét itt találod:
https://www.direkt36.hu/category/meszaros-aktak/
A Megafon finanszírozásáról és a Mészáros-cégek luxusköltéseiről szóló podcastunk:
https://youtu.be/TfJhGSnqlYc
Ha fontosnak tartod a munkánkat, és érdekel, hogyan tárjuk fel a hatalom titkait, akkor csatlakozz a Direkt36 támogatói köréhez!
https://www.direkt36.hu/tamogass-minket/
Már Direkt36-os termékek megvásárlásával is támogathatod a munkánkat! Nézz körül webshopunkban:
https://www.webshop.direkt36.hu/
A borítókép hátterének forrása: Nemzeti Atlétikai Központ / Facebook
9 Oct 2026
Direkt36 podcast #154 – Milliárdok a Megafonnak és luxusutakra: kinyíltak a Mészáros-akták
Mészáros Lőrinc érdekeltségei a közbeszerzéseken elért sikereiket arra használták, hogy a Fidesz hatalomban maradását segítsék. Ez történt például akkor, amikor a volt kormánypárt üzeneteit a közösségi médiában visszhangzó Megafonnak milliárdokat utaltak.
A Direkt36-hoz eljutott, a Mészáros-birodalomhoz tartozó cégek belső dokumentumai alapján Marton Kamilla és Szopkó Zita részletesen feltárta, milyen célokra szántak a leggazdagabb magyar cégei a vagyonukból. Nem csak a Megafon járt jól: a dokumentumokból az is kiderül, milyen luxusutazásokra, magánrepülőzésre és helikopterezésekre jutott pénz Mészároséknál. Az iratokban a híressé vált jacht, a Rose d’Or is előkerült.
Podcastunkban a Mészáros-akták cikksorozat két szerzőjével, Marton Kamillával és Szopkó Zitával beszélgettünk.
A Megafonhoz a Mészáros-érdekeltségektől érkező pénzekről és a luxusköltésekről szóló cikkek:
https://www.direkt36.hu/kiderult-honnan-omlottek-milliardok-a-megafonnak-meszaros-aktak-i/
https://www.direkt36.hu/meg-nagyobb-volt-a-luxus-orban-baratja-korul-mint-eddig-sejteni-lehetett-meszaros-aktak-ii/
Ha fontosnak tartod a munkánkat, és érdekel, hogyan tárjuk fel a hatalom titkait, akkor csatlakozz a Direkt36 támogatói köréhez!
https://www.direkt36.hu/tamogass-minket/
Már Direkt36-os termékek megvásárlásával is támogathatod a munkánkat! Nézz körül webshopunkban:
https://www.webshop.direkt36.hu/
A borítókép hátterének forrása: Das Stue / Facebook
6 Oct 2026
Direkt36 podcast #153 – Így esett szét a Fidesz közmédiája
A fideszes szimpátiájáról híres riporter, Császár Attila üvöltözve esett neki egy MTI-s munkatársnak napokkal az áprilisi választások után. Császárt az dühítette fel, hogy az MTI-nél dolgozó nő nem sokkal korábban az állománygyűlésen kritikus kérdéseket tett fel Németh Zsolt hírigazgatónak.
Ez csak egy a közmédiában április 12-e után történt nem mindennapi események közül. A Fidesz választási veresége után a kormányzati propagandába betagozódott MTVA-nál sokféleképpen élték meg a változásokat: volt, aki felszabadultságot érzett, más bánatában sírt a választás estéjén, míg olyan is volt, aki összezavarodott, és nem tudta hova tenni a történteket.
Janecskó Kata közmédiánál dolgozókkal beszélgetve tárta fel a Direkt36-on megjelent cikkében, mi történt a választás utáni időszakban az MTVA-nál.
Podcastunkban Katával beszélgettünk a közmédia átállását bemutató cikkének hátteréről.
A közmédia átállását bemutató cikk:
https://www.direkt36.hu/siras-veszekedes-felszabadulas-a-kozmedia-atallasanak-belso-tortenete/
Ha fontosnak tartod a munkánkat, és érdekel, hogyan tárjuk fel a hatalom titkait, akkor csatlakozz a Direkt36 támogatói köréhez!
https://www.direkt36.hu/tamogass-minket/
Már Direkt36-os termékek megvásárlásával is támogathatod a munkánkat! Nézz körül webshopunkban:
https://www.webshop.direkt36.hu/
A borítókép hátterének forrása: Bihari Ádám / Facebook
Who has been a guest on Direkt36 Podcast
Names identified in recent episode analyses. Showing up to five guests.
Marton Kamilla
Szopkó Zita
Panyi Szabolcs
Ferenc Németh
Szabó András
Reach and audience
Public platform figures. Ratings count people who left a rating, not total listeners.
Pod Engine is an independent podcast discovery and analytics service and is not affiliated with or endorsed by this podcast. Artwork and show content belong to their owners. Full legal notice.
Explore this show Podcast research with Pod Engine