Ezekkel az inspiráló tanításokkal az Igazság Plántálók alapítójától, David Steele-től, felkészítjük, bátorítjuk és inspiráljuk a keresztényeket mindenfelé, hogy betöltsék az Istentől kapott elhívásukat.
Az egész sorozat talán legnagyobb kihívást jelentő epizódjában David arra emlékeztet bennünket, hogy Isten országa nem szavakban, hanem erőben áll. Azok, akik azt gondolják, tudják hogyan kell beszélni, de nem rendelkeznek azzal az alázattal, hittel és engedelmességgel, ami az Istennel való valódi, élő kapcsolatból fakad, azt fogják tapasztalni, hogy hiányzik belőlük ez az erő. Az, hogy kereszténynek hívod magad, nem tesz kereszténnyé, és attól, hogy Jézust "Uradnak" nevezed, még nem lesz az ...
16 Nov 2022
Hatékony Szavak
Ne becsüld alá szavaid erejét. Sokféleképpen használhatjuk a szavainkat arra, hogy az áldás legyen körülöttünk lévők számára, előmozdítsuk Isten Királyságát, sőt, úgy is, hogy megváltozzanak körülményeink, vagy mély békét hozzanak szívünkbe. Ebben az epizódban David 14 fajtáját vizsgálja meg azon hatékony szavaknak, melyeket a Bibliában találunk, beleértve az imát, a próféciát, a nyelveken szólás ajándékát, a bátorítást, az evangélium hirdetését és a hálaadást. Support the show
9 Nov 2022
A Csend Ereje
Amikor kezdjük megérteni, milyen ereje van a szavainknak, kísértést érezhetünk arra, hogy azt gondoljuk, gyakrabban kellene beszélnünk! A bölcs emberek azonban nem ezt teszik. Gyakran a legbölcsebb dolog csendben maradni. Ebben az epizódban David elmagyarázza, hogy néha a hallgatásunk erősebben vagy hatásosabban tud beszélni, mint a szavaink. Meg fogod látni majd, hogy Isten folyamatosan beszél anélkül, hogy szavakat használna, és ezt te is megteheted. Support the show
Contact Igazság Plántálók Podcast
Guest appearances
Does not typically book guests
Based on episode analysis; this does not confirm that the show is currently accepting guests.
Host of Igazság Plántálók Podcast?
Claim your podcast to manage its listing and keep your show details accurate.
Pod Engine is an independent podcast discovery and analytics service and is not affiliated with or endorsed by this podcast. Artwork and show content belong to their owners. Full legal notice.
Explore this show Podcast research with Pod Engine