2003-ban végzett egy osztály a Színművészeti Főiskolán, 2007-ben pedig elindítottak egy sorozatot. Évről - évre összejöttek nyáron, hogy egyikük életéből tabuk nélkül, empátiával, humorral és őszinteséggel előadást készítsenek, Máté Gábor rendezésében. Egy évvel a sorozat lezárása után Gyárfás Dorka és Somos Ákos újságírók könyvet írtak az osztályról, az előadásokról, erről a nagyszabású vállalkozásról, ami Mácsai Pál szavaival élve nyilvános összeesküvés volt az idő ellen. A két szerzővel, valamint Mészáros Bélával, a Katona József színház művészével és a 2016-os előadás címszereplőjével Kormos Lili beszélgetett.
7 May 2022
„Rendezőközpontúak a magyar színházak” - Jelen Podcast - Schruff Milánnal és Maros Andrással
A Redőny című darabban megismerjük Évát, ezt a nyírségi Hamupipőkét, meg az anyját, aki jót akar ugyan, de már majdnem elmehetne gonosz mostohának is, meg Attilát, aki úgy tűnik, megmenteni jön a királykisasszonyt, csak aztán valahogy mégsem... Furcsa, aktuális mese ez, ami mindannyiunknak és mindannyiunkról szól.
Maros Andrással, a darab szerzőjével, és Schruff Milánnal, az előadás egyik főszereplőjével lehetőségekről, bezártságról, a pokolba vezető jószándékról, szülőségről, és az elmenni-visszajönni nehézségéről beszélgetett Kormos Lili, a Jelen Podcast legújabb adásában.
28 Apr 2022
RÓNA RÓNA PÉTER: MAGYARORSZÁG A ROSSZ OLDALÁN ÁLL
Nekünk, magyaroknak az égvilágon semmi keresnivalónk nincs keleten. Ezt a kérdést Szent István annak idején eldöntötte. A mi csatlakozási pontunk, referenciánk, kultúránk, civilizációnk, gazdasági érdekeink, tudományos törekvéseink, társadalmunk szerkezete, vallásunk mind-mind nyugathoz fűz. – állítja a JelenValó legújabb adásában Róna Péter közgazdász, aki szerint Orbánnak sikerült létrehozni egy oroszbarát, nyugattól eltávolodó társadalmat, amelyik őt nagyra tartja és követi. "Ez nem az én világom" – mondja az egyesült ellenzék államfőjelöltje, majd leszögezi: "számomra a megbékélésnek, az egymás iránti jóindulatnak a művelése az első számú feladata a köztársasági elnöknek."
Contact JelenHetilap
Guest appearances
Books guests
Based on episode analysis; this does not confirm that the show is currently accepting guests.
Host of JelenHetilap?
Claim your podcast to manage its listing and keep your show details accurate.
Pod Engine is an independent podcast discovery and analytics service and is not affiliated with or endorsed by this podcast. Artwork and show content belong to their owners. Full legal notice.
Explore this show Podcast research with Pod Engine