29 Oct 2026
142 - A szél és az oroszlán
A podcastban már kitárgyaltuk (https://katpol.blog.hu/2023/11/02/katpol_kavehaz_xcix_egy_elet_libiaert)egyszer a líbiai-amerikai koprodukcióban 1981-ben készült A sivatag oroszlánja c. filmet, mely kendőzetlen és realisztikus ábrázolását nyújtja az olasz fasiszta gyarmatosító politikának. Ez valószínűleg Magyarországon (is) kevéssé ismert téma, de ettől eltekintve az európai ember számára egzotikus sivatagi környezetben, nem kevésbé misztikus népek honában játszódó háborús film ill. harci jelenetekkel tarkított kalandfilm azért messze nem számít ismeretlen zsánernek.
A mai adásban ezt a fonalat vesszük fel azzal, hogy bemutatunk egy hasonló alkotást, amely viszont a valósághűséget illetően inkább képviseli a laza hozzáállást. Ráadásul a cím is hasonló: A szél és az oroszlán (1975).
Csak hogy ezúttal kicsit messzebbről indítsunk: aki olvasott már fejtegetést az I. világháború okairól és előzményeiről, vagy egyszerűen csak odafigyelt a gimnáziumi történelemórán, az fel tudja idézni, hogy az egyébiránt "boldog békeidőkben" Marokkó volt a nagyhatalmi versengés egyik terepe, következésképpen Afrika egyik feszültséggóca. A világégés tulajdonképpen ugyanakkora eséllyel törhetett volna ki valami ostoba okból itt, mint Boszniában.
A történet inspirációja a valóságban is lezajlott 1904-es tangeri túszdráma, a Perdicaris-incidens amely bizonyára kevéssé ismert még az olasz "rendészeti" beavatkozásokhoz képest is, és a német-francia ellentét gerjesztette két marokkói válság előtt történt. Amerikai nézőpontból viszont az utóbbiaknál relevánsabb, mivel válaszlépésként ők is az "ágyúnaszád-diplomácia" hírhedt módszeréhez folyamodtak.
Erre Theodore Roosevelt elnöksége alatt került sor, amit két okból is érdemes kiemelnünk. Egyrészt az ő történelmi szerepével már foglalkoztunk (https://katpol.blog.hu/2025/01/02/katpol_kavehaz_cxvi_onkentes_lovassag)egyszer a podcastban a spanyol-amerikai háború kapcsán, másrészt az USA elnökei közül ő, mint a saját férfiassága méltó megélésével többféle módon is próbálkozó ikonikus figura az ismertebbek közé sorolható, de ehhez képest popkulturális ábrázolása csak kevés van, és még kevesebb, ami ebből külföldre is eljutott.
A "szél és az oroszlán" további érdekessége, amire az ajánlóban még felhívjuk a figyelmet, hogy ez volt John Milius második rendezése, és ő a filmművészet egyik amerikai különce. A közönség elsősorban mint a Conan, a barbár, a Vörös hajnal és az Intruderek támadása rendezőjét ismerhette meg, de az Apokalipszis most forgatókönyve is a keze nyomát viseli. Legutóbbi (illetve a realitásokat nézve azt is mondhatjuk: utolsó) rendezése éppenséggel az Önkéntes lovasság c. kétrészes tévéfilm, amire fentebb már utaltunk.
Azt, hogy már 1975-ben is tetten lehetett-e érni az ő toxikusan szélsőjobboldali allűrjeit a művén, alighanem jobb, ha a nézők maguknak döntik el. Annyit azért hozzáteszünk a magunk részéről, hogy a két fő karakter erősen történelmietlen ábrázolása legalábbis jobban összhangban van az efféle bázisolt fasisztoid esztétikával, mint a lehangoló valóság, továbbá a szexista dudebro boomer nézők szórakoztatására is egyértelműen törekszik.
Jó szórakozást kívánunk!
