Dr. Krasznay Csaba Kiberportréjának második részében a magyar kiberbiztonság 2010 utáni fejlődéséről, az intézményi és szabályozási környezet kialakulásáról, valamint saját szakmai pályájának következő állomásairól beszélgetünk.
Szóba kerül a nemzeti kiberbiztonsági stratégia és az információbiztonsági törvény létrejötte, a kapcsolódó intézményrendszer kialakítása, valamint az oktatási és szakmai követelmények beépülése a hazai kiberbiztonsági szabályozásba.
Az adás érinti Dr. Krasznay Csaba versenyszférában szerzett tapasztalatait, a Balabitnál végzett munkáját, valamint azt is, hogyan került pályafutásában egyre inkább előtérbe az egyetemi oktatás és kutatás.
A beszélgetés záró részében a kiberbiztonsági képzések fejlődéséről, a szakmai utánpótlásról, valamint a kiberbiztonság közérthető bemutatásának és társadalmi tudatosításának szerepéről esik szó.
18 Sept 2026
Dr. Krasznay Csaba - 1. rész [kiberportré]
Kiberportré sorozatunk új részében Dr. Krasznay Csabával utazunk vissza a hazai kiberbiztonság hőskorába. Iskolai phishing, Műegyetem, hacker szubkultúra, Hacktivity, etikus hackelés, nagyvállalati projektek és végül a stratégiai kibervédelem – közel három évtized története személyes sztorikon keresztül.
Hogyan vált a rendszerek megkerülése iránti érdeklődésből azok védelme iránti elköteleződés? Mikor vált az információbiztonság valódi szakmává Magyarországon? És hogyan jutunk el mindebből a „Digitális Mohácsig”?
13 Jul 2026
Só, bors és... hash? - A jelszavak titkos élete [örökzöld]
Ebben az epizódban a jelszavak kulisszái mögé nézünk: mi történik velük a háttérben, hogyan kellene őket biztonságosan tárolni, és miért nem elég önmagában az, ha egy szolgáltatás „hasheli” a jelszavakat.
Tamás és Réka a plain text jelszótárolás veszélyeiről, a hashelés működéséről beszélnek, valamint arról, hogyan nehezítik meg a támadók dolgát az olyan technikák, mint a salting, a peppering és a stretching.
Reach and audience
Public platform figures. Ratings count people who left a rating, not total listeners.
Spotify
4.9 / 5
36 ratings
Contact Kibertámadás!
Guest appearances
Books guests
Based on episode analysis; this does not confirm that the show is currently accepting guests.
Pod Engine is an independent podcast discovery and analytics service and is not affiliated with or endorsed by this podcast. Artwork and show content belong to their owners. Full legal notice.
Explore this show Podcast research with Pod Engine