Keresztény - ateista hitvita podcast Szilvay Péterrel és Szabó Viktorral, New Yorkból és Indianapolisból
Hitről, spiritualitásról és más létkérdésekről.
Linkek: https://letkerdesekpodcast.hu
Kapcsolat: letkerdesekpodcast@gmail.com
Hihetünk-e racionálisan Istenben? Vitaest a Párbeszéd Házában
Létkérdés, hogy Isten létezik-e, ám az is, hogy egyáltalán tudhatjuk-e erre a kérdésre a választ. Számos istenérvet vonultattak már fel a hívők, ám ezek mindegyikét megkérdőjelezték az ateisták, akik sokszor általánosságban is irracionálisnak tekintik a vallásos hitet. Van-e harmadik út? Lehet-e úgy észszerű elfogadni Isten létét, hogy ez a meggyőződés nem istenérveken alapul? Ezt vitatjuk meg estünkön, melyen kiindulópontunk Alvin Plantinga Tudás és keresztény meggyőződés című, a Casparus Kiadó gondozásában megjelent könyve lesz: Plantinga állítása szerint ugyanis még istenérvek nélkül sem feltétlenül irracionális a keresztény hit. Estünkön teista és ateista gondolkodók vitatják meg állítását, nyitva a vallásos meggyőződés igazolásának tágabb összefüggései felé is.
Résztvevők:
Békefi Bálint filozófus, teológus (CEU, PTF)
dr. Pöntör Jenő filozófus (ELTE)
dr. Szalai Miklós filozófus (ELTE, BCE)
Szilvay Péter (Létkérdések podcast)
Moderátor: dr. Paár Tamás filozófus (PPKE, Filoman podcast)
2 Apr 2024
Szilvay Péter Alvin Plantinga keresztény filozófiáját kritizálta a Casparus Kiadó vitaestjén
Szilvay Péter Alvin Plantinga "Sensus Divinitatis" és a "Properly Basic (megfelelően alapvető)" koncepcióit kritizálta a Casparus Kiadó könyvbemutató vitaestjén.
Hitvita podcast Szilvay Péterrel és Szabó Viktorral.
Spotify, Apple Podcasts, YouTube - Kérünk téged, hallgass meg minket! Egy ateista és egy keresztény rendszeres beszélgetése hitről, Istenről és spiritualitásról.
SPOTIFY: https://sptfy.com/6W0y
APPLE: https://apple.co/3oqletk
MINDEN: https://letkerdesekpodcast.hu
PODPAD: https://podpad.hu/letkerdesek
PODCAST.HU: https://podcast.hu/podcast/letkerdesek
DEEZER: https://deezer.com/show/3817307
KAPCSOLAT: letkerdesekpodcast@gmail.com
#vallás #isten #hitvita
12 Jan 2024
Állatvédelem és Isten | Ateista, keresztény, iszlám morál
Szilvay Péter és Szabó Viktor vitázott az állatvédelem és Isten konfliktusáról, és az ateista, keresztény, muszlim etikáról.
Hitvita podcast Szilvay Péterrel és Szabó Viktorral.
Spotify, Apple Podcasts, YouTube - Kérünk téged, hallgass meg minket! Egy ateista és egy keresztény rendszeres beszélgetése hitről, Istenről és spiritualitásról.
SPOTIFY: https://sptfy.com/6W0y
APPLE: https://apple.co/3oqletk
MINDEN: https://letkerdesekpodcast.hu
PODPAD: https://podpad.hu/letkerdesek
PODCAST.HU: https://podcast.hu/podcast/letkerdesek
DEEZER: https://deezer.com/show/3817307
KAPCSOLAT: letkerdesekpodcast@gmail.com
#vallás #isten #hitvita
Reach and audience
Public platform figures. Ratings count people who left a rating, not total listeners.
Apple Podcasts (US)
5.0 / 5
2 ratings
Spotify
5.0 / 5
14 ratings
Contact Létkérdések
Guest appearances
Books guests
Based on episode analysis; this does not confirm that the show is currently accepting guests.
Host of Létkérdések?
Claim your podcast to manage its listing and keep your show details accurate.
Pod Engine is an independent podcast discovery and analytics service and is not affiliated with or endorsed by this podcast. Artwork and show content belong to their owners. Full legal notice.
Explore this show Podcast research with Pod Engine