Where can I listen to this podcast?

This podcast is available on 4 platforms including Apple Podcasts, Spotify, and more. You can also use the RSS feed directly.

Does this podcast accept guests?

Yes, this podcast regularly features guests.

Telosz Podcast

Claim This Podcast

by Telosz.hu

8 episodes

Updated Daily

Accepts GuestsHas SponsorsLocation 🇭🇺

Podcast Overview

Értelem és cél a modern világban. A társadalmi problémák és jelenségek mélyére ásunk: nem érjük be a felszínes válaszokkal. Politika, technológia, hit, és a 21. századi ember: hogyan lesz ezeknek értelme? <a href="https://www.telosz.hu?utm_medium=podcast">www.telosz.hu</a>

Language

🇭🇺

Publishing Since

10/27/2025

Visit Website View on Apple Podcasts RSS Feed

1 verified contact email on file for Telosz Podcast

Pitch yourself as a guest, propose sponsorships, or reach out directly to the host.

See contact details

Recent Episodes

June 17, 2026

Sznobok és parasztok között: elitről és köznépről | Földesi Barnabás

Milyen erényei és hibái vannak az elitnek („sznobok”) és a köznépnek („parasztok”)? Mire van szükség ahhoz, hogy az elitbe kerüljünk (és mi zárja el biztosan az utat)? Milyen mítoszaink élnek a két csoportról, és a közöttük lévő különbségről?A mai adásban Földesi Barnabás festőművésszel, tanárral beszélgetünk, aki Németh László 1934-es esszéjére („Sznobok és parasztok”) írt választ („Sznobok és parasztok közt idegenként”) saját tapasztalatairól, életéről, a két csoporttal kapcsolatos élményeiről. Az adásban elmondja, miért örülne, ha Esterházy Péter írta volna a számlaértesítőket, miért tartja magát „poszt-parasztnak”, és arról is beszélünk, miért nem a vagyon dönt arról, hogy az elithez tartozunk.* <a target="_blank" href="https://barnabasfoldesi.com/hu/home/">Barnabás weboldala</a>* <a target="_blank" href="https://www.instagram.com/foldesi_barnabas/">Instagram-oldala</a>A Telosz oldalán időnként megjelennek az esszék mellett ehhez hasonló beszélgetések is. Ha javasolnál a műsorba beszélgetőtársat, írj nekem a <a target="_blank" href="mailto:hello@telosz.hu">hello@telosz.hu</a> oldalra!* Itt találod a Telosz <a target="_blank" href="https://www.telosz.hu/p/propaganda-nem-az-aminek-hiszed-1">propagandáról szóló sorozatát</a>,* itt pedig az <a target="_blank" href="https://www.telosz.hu/p/eroszak-es-keresztenyseg-3-tortenelmi">Erőszak és kereszténység</a> című sorozatot.Iratkozz fel a Telosz további tartalmaiért!Oszd meg másokkal is, vagy hagyj kommentet: This is a public episode. If you would like to discuss this with other subscribers or get access to bonus episodes, visit <a href="https://www.telosz.hu?utm_medium=podcast&utm_campaign=CTA_1">www.telosz.hu</a>

May 6, 2026

A propaganda típusai (#3)

Üdv a Telosz.hu-n! Ez egy többrészes sorozat harmadik epizódja a propaganda típusairól. Az első két adást itt találod:Értesülj új tartalmakról: iratkozz fel a csatornára!Iratkozz fel kedvenc podcastlejátszódban, és oszd meg ismerőseiddel is!Az adás jegyzeteiPolitikai és szociológiai propaganda1984. George Orwell a legismertebb és leggyakrabban emlegetett disztópiát álmodta meg ezzel a címmel. Egy olyan totális államot, amely a nyelv átalakításával, megfigyelőeszközök sokaságával, kínzással, titkosrendőrséggel, börtönökkel, és propagandával tartja fenn hatalmát. Az agymosás olyan szinten működik, hogy egyik napról a másikra megtörténhet, hogy a tegnapi ellenség mára szövetségessé válik – míg a tegnapi barátunkkal háborúban állunk. Pontosabban: mindig is háborúban álltunk. Az 1984 terrorállama olyannyira ismert, hogy rendszeresen használják még politikusok, döntéshozók, átlagemberek is: „orwelli jelenség” vagy „tiszta 1984” – mondják, amikor a legújabb arcfelismerő algoritmusról jelenik meg hír.Az 1984-ben a propaganda kulcsszerepet tölt be a kontroll fenntartásában. Jacques Ellul Propaganda című művében ezt a típust politikai propagandának nevezi. Az átlagember kizárólag ezt érti „propaganda” alatt. Ellul szerint a politikai propaganda„olyan befolyásolási technikákat foglal magában, amelyeket egy kormány, egy párt, egy közigazgatási szerv vagy egy nyomásgyakorló csoport alkalmaz azzal a céllal, hogy megváltoztassa a nyilvánosság viselkedését. Az alkalmazott módszerek kiválasztása tudatos és kiszámított; a kívánt célok világosan körülhatároltak és meglehetősen pontosak, bár általában korlátozottak.”Ilyen cél lehet:* Támogasd a háborút.* Tiltakozz az adóemelés ellen.* Szavazz X pártra.* Ne szavazz X pártra.* Szorgos népünk győzni fog!* Add meg magad, nincs esélyed. (Ilyen üzenete van a háború idején az ellenséghez ledobott pamfleteknek.)Ellul ezzel a kategóriával nem foglalkozik túl sokat, és mi sem fogunk. Ha csak ennyiből állna a propaganda, nem lenne túl nagy hatása, mivel a politikai propaganda céljai rövidtávúak és korlátozottak. Van a propagandának azonban egy másik, sokkal kevésbé egyértelmű és megfogható formája, amely épp emiatt sokkal elterjedtebb és átszövi az életünk minden részét. Ezzel nem az 1984-ben, hanem egy másik disztópiában, Aldous Huxley Szép új világ című művében találkozunk.Ebben az államban nincs szükség nyers erőszakra, és agitációra sem. Nem a katonaság, a titkosrendőrség, a kínzókamrák, vagy más erőszakszervezetek tartják fenn a kontrollt. A Szép új világ lakói eleve mentesek minden veszélyes vagy nem hasznos vágytól. Már embriókortól kezdve arra kondícionálják őket, hogy azt tartsák normálisnak és követendőnek, amit az állam is biztonságosnak és hasznosnak ítél. Ami nem hasznos – mint a házasság, a szülői kapcsolat, a monogámia, vagy épp a természetjárás – azt eleve eltörlik, vagy különböző üzenetek segítségével arra kondícionálják a lakosokat, hogy undort vagy közömbösséget érezzenek ezek iránt. A halállal sem találkoznak: elbódított állapotban, szeretteiktől elzárva, fájdalommentesen élik végig utolsó hónapjaikat.A Szép új világban a propaganda egy másik típusával találkozunk, amelyet Ellul szociológiai propagandának nevez. Ezzel minden társadalom„igyekszik a lehető legtöbb egyént magába integrálni, tagjainak viselkedését egy adott minta szerint egységesíteni, életmódját határain túl is elterjeszteni, és ezáltal rákényszeríteni magát más csoportokra. Ezt a jelenséget »szociológiai« propagandának nevezzük, egyrészt azért, hogy megmutassuk: az egész csoport, akár tudatosan, akár nem, ilyen módon fejezi ki magát; másrészt pedig azért, hogy jelezzük: befolyása sokkal inkább egy teljes életformára irányul, semmint véleményekre vagy akár egyetlen konkrét viselkedésmódra.”Ez sokkal nehezebben megragadható, mint a politikai propaganda. A politikai propaganda viszonylag egyszerű: a propagandista szeretné, hogy elfogadj, támogass, vagy részt vegyél valamilyen politikai cselekvésben, és ennek érdekében agitál vagy ideológiát terjeszt. A szociológiai propaganda azonban pont fordítva működik: először belehelyezzük az egyént egy szociológiai helyzetbe, és miután már benne van az adott helyzetben, rákényszerítjük, hogy aktívan részt vegyen abban, és a lehető leginkább hasonuljon hozzá, akár ő maga is propagálja azt.Ez a propaganda nem direkt, nem rövidtávú, és nem szlogenekkel összefoglalható. Alulról felfelé építkezik, a mindennapi cselekvések szintjén, és a gyakran nincs „propagandista”, pontosabban, mi magunk és ismerőseink vagyunk azok. Mit csinál egy jó állampolgár? Visszaviszi a bevásárlókocsit, szelektíven gyűjti a szemetet, befizeti az adót, beíratja iskolába a gyermekét, megújítja a jogosítványát. Ha lázadni akar, arra is megvan a módja: a lázadás hagyományos módjai, mint a tetoválás, a punkzene, a politikai aktivizmus, vagy a szabados szex mind szabad, ha a megfelelő szabályokat betartjuk. Még a graffiti is szabad, Miskolcon nemrég <a target="_blank" href="https://minap.hu/szabadido/2024/05/06/ahol-szabad-firka-egyre-nepszerubb-az-alkotopark">„street art” alkotópark</a> nyílt, hogy bátorítsa a fiatalokat a keretek közötti lázadásra. A szociológiai propaganda elmondja, hol él, hogyan dolgozik, hogyan és mennyit pihen, mit eszik, miben hisz, és mire vágyakozik az átlag állampolgár. Mivel lassan hat, és egyáltalán nem direkt, ezért úgy gondolhatja az egyén, hogy ezek a saját felismerései – nem is veszi észre, hogy teljes egészében igazodik gondolkodásában, szokásaiban a a mesterségesen létrehozott kollektívához. Az organikus közösségek (mint a család, a vallási közösség, a helyi közösségek) felbomlanak, és a szociológiai propaganda integrálja az egyént a tömegtársadalomba.Ezernyi példát látunk erre nap mint nap. Az első epizódban szerepelt a „nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás” ideálja, és az intróban elhangzott az egyik híres-hírhedt szocialista reklám a véres hurkáról. Mi szükség van arra, hogy a véres hurkát „reklámozza” egy politikai rendszer? A véres hurka adott volt: ez állt rendelkezésre. A propaganda célja nem az volt, hogy megvedd, hanem az, hogy integráljon téged abba a helyzetbe, ami egyébként is elkerülhetetlen. A jó állampolgár boldogan eszi a véres hurkát. A Jóbarátok vagy a Szex és New York című sorozat hasonló hatással volt a nagyvárosi harmincas közönségre, aki magára ismert, és nemcsak elfogadta ezt az életmódot, hanem életcélnak is tekintette. Amikor megosztunk néhány fotót a családi nyaralásról Instagramon, mi is „propagandát” gyártunk: egy normális család évente egyszer-kétszer-többször elmegy egy ilyen helyre és látványosan jól érzi magát ott.Nézzünk még egy példát: a munka-magánélet egyensúlyt. Maga a kifejezés is a propaganda terméke. Korábban az ember életének a munka szerves része volt, a helyi közösségben (család, falu) végezte azt, és pont annyit, amennyi szükséges volt. Nem vált szét élesen a „munkával töltött idő” és a „magánélet ideje”. Eközben a mai ember számára normális, hogy idejének egy részét egy mesterséges, a közösségétől gyakran több száz kilométerre található helyen tölti, ismeretlen emberekkel, akik talán a nyelvét sem beszélik, és innen tér haza a „magánéletbe”. Ez a helyzet egy szociológiai adottság, amelynek létrejöttéhez semmiféle meggyőzésre nincs szükség. A polgárok jelentős részének ez az egyetlen választása. Mi a propaganda feladata? Hogy integrálja az egyént ebbe a helyzetbe. Hogy vágyjon rá. Hogy ő maga akarja. Hogy saját sikerének érezze, amikor eléri a célt: „Végre egyensúlyba hoztam a munkát és a magánéletet!” Hiszen mihez kezdene az állam, ha az állampolgárok jelentős része elkezdene másra vágyni, mint ennek létrehozására?Ennek a propagandának egy eleme az EU anyaga <a target="_blank" href="https://end-gender-stereotypes.campaign.europa.eu/work-life-balance_hu">a munka és magánélet egyensúlyáról</a>. Figyeljük meg, hogyan dolgozik a szociológiai propaganda ebben a szövegrészletben (kiemelések tőlem):„Találjuk meg az egyensúlyt: lépjünk fel a nemi sztereotípiák ellen. A nők továbbra is aránytalanul nagy mértékben vállalják magukra a gyermekgondozással járó felelősségeket. Az anyák nagyobb valószínűséggel dolgoznak részmunkaidőben, hagyják félbe a karrierjüket vagy engednek a szakmai ambíciójukból, mint az apák. Ennek eredményeképpen a nők átlagban kevesebb fizetést kapnak óránként, mint a férfiak, ami negatív hatással van a nyugdíjazásukra, továbbá kiszolgáltatottabbá teszi őket a társadalmi kirekesztéssel és a szegénységgel szemben. Ha két jövedelemforrás van a családban, az csökkentheti a szegénység kockázatát. A szülők jobban meg kell, hogy osszák egymás között a gyermekgondozás felelősségét.[Az intézkedés] arra bátorítja a férfiakat és a nőket, hogy egyenlő mértékben osszák meg a gyermekgondozás felelősségét, továbbá megkönnyíti a nők számára, hogy a családi okokkal indokolt szabadságot követően gyorsabban visszatérhessenek a fizetett munkához. A személyes és szakmai élet közötti egészséges egyensúly a szülők általános boldogságához is hozzájárulhat.”Mi történt ebben a cikkben? Egyrészt, ahogyan említettem is, ez nem valódi választás – sem Magyarországon, sem Európa jelentős részén. Ha valaki az átlagos életszínvonalon akar élni, akkor mindkét szülőnek dolgoznia kell. Tehát a nőknek dolgoznia kell. Ez nem választás kérdése.Másrészt, az üzenet az egyenlőség mítoszára épít: hogy az igazságos társadalom egyik legfőbb célja, hogy a különbségeket kiegyenlítse. És a kiegyenlítés alatt pénzt értünk. Ha kevesebbet keresel, nem vagy egyenlő. Tehát amikor nőként dolgozol (amit muszáj) valójában nem valamilyen szükséges rossz feladatot végzel, hanem megéled az egyenlőséged. Ez is egyfajta lázadás a rendszer ellen, egy nemes ügy, ami célt ad az életednek.Harmadrészt, a szöveg alapján a munka nem lehet valami olyan, amit a családban, otthon végzel. A munka és magánélet két radikálisan eltérő térben és időben helyezkedik el, a te dolgod, hogy ezeket egyensúlyban tartsd. Zseniális megfogalmazás: „a családi okokkal indokolt szabadságot követően gyorsabban visszatérhessenek a fizetett munkához”. Gyorsabban térj vissza a fizetett munkához a „családi okokkal indokolt szabadság” után. Az anyaság vagy a családi közegben végzett feladatok jelentése: „a karrier félbehagyása”, „a szakmai ambíció elengedése”.Ellul azt mondja:„Míg a rabszolga csak azért dolgozott, mert kényszerítették rá, a modern embernek, aki hisz a saját szabadságában és méltóságában, okokra és igazolásokra van szüksége ahhoz, hogy rávegye magát a munkára. Még egy modern nemzet gyermekei is olyan mennyiségű munkát végeznek az iskolában, amilyet a tizenkilencedik század kezdete előtt egyetlen gyermektől sem követeltek meg soha; ott is igazolásokra van szükség.” Ezt az igazolást pedig a propaganda fogja megadni.Millió példát hozhatnék még, de vállalati közegben mozgok, és a munka-magánélet egyensúly az egyik leggyakrabban használt corporate buzzword. Kedves olvasóm: használtad már ezt a kifejezést? Ha igen, akkor – akaratlanul is – propagandát terjesztettünk. Nem vagy egyedül: ezernyi kifejezésünk, viselkedésünk, szokásunk idomít bennünket ahhoz a rendszerhez, amiben élünk. Ez igen messze van attól az agitációs propagandától, amit Hitlerhez, Sztálinhoz, Rákosihoz, vagy épp a leköszönő Orbán-kormányhoz kötünk. Ellul erre azt mondja:„A szociológiai propaganda sokféleképpen jut kifejezésre – a reklámokban, a filmekben, a technológiában, az oktatásban, valamint a szociális ellátásban. Mindezek a hatások alapvetően összhangban vannak egymással, és spontán módon ugyanabba az irányba mutatnak; az ember szinte habozik mindezt propagandának nevezni. Ezeket a nem szándékos, nem politikai tevékenységeket sem a szociológusok, sem az átlagember nem tekinti propagandának. És mégis, egy mélyebb és objektívebb elemzés során mit is találunk? Ezek a hatások ugyanazokon a médiumokon keresztül jutnak kifejezésre, mint a propaganda. Valójában azok irányítják őket, akik a propagandát is készítik. (...) Az ilyen szociológiai propaganda markában lévő egyén meg van győződve arról, hogy akik így élnek, a jók oldalán állnak, akik pedig nem, azok rosszak; akik ezt a társadalomfelfogást vallják, azoknak igazuk van, akik pedig másként gondolkodnak, tévednek.”A szociológiai propaganda teszi lehetővé, hogy tömegek véleményét, álláspontját, elképzeléseit, ambícióit néhány évtized alatt átformáljuk – úgy, hogy soha egyetlen nézetüket sem támadtuk közvetlenül. Curtis MacDougall azt mondja: „Kerülni kell, hogy bármely irányzatot frontálisan támadjunk. Jobb, ha erőfeszítéseinket olyan pszichológiai feltételek megteremtésére összpontosítjuk, amelyekből a kívánt eredmény látszólag természetes módon fakad.” Mit jelent ez? Azt, hogy először meg kell teremtenünk azt a szociológiai körülményt, amelyben egy ideológia egészen természetesnek tűnik. Ezért is különösen érdekes, hogy a Szép új világban az állam egyik első feladata a család eltörlése volt: az embereket laborokban tenyésztik, nincs szükség apára és anyára. Ebben a szociológiai kontextusban bizonyos nézetek egészen könnyen kikelnek – amelyeket csak nagy nehézséggel lehetne elültetni valakiben, aki családban nő fel.De nem kell a fikció világába mennünk példákért: ilyen szociológiai környezetet jelent a nagyváros, a gyártósor, az iroda, a dugó az M0-n, az iskolarendszer, az állami ügyintézés, a közösségi média, és életünk szinte minden eleme. Keresztényként gyakran hallom, hogy különböző ideológiákat szidnak, mert azok „győzték meg” az embereket arról, hogy ne házasodjanak meg, ne vállaljanak gyermeket, vagy épp olcsó szórakozással töltsék ki az idejüket. Az egyik gyakran támadott ilyen ideológia a „feminizmus” – ez a vád azonban megfordítja az ok-okozati összefüggést! Nem a „feminizmus” felel a szociológiai kontextusért, épp ellenkezőleg: először jött létre egy környezet, amelynek aztán igazolására szolgált az ideológia. Mivel muszáj a legtöbb nőnek családjuktól távol dolgoznia, muszáj valamilyen igazolást adni ehhez az élethelyzethez. Gondoljunk bele a második világháborúba, amikor férfiak milliói hagyták ott az állásukat, megélhetésüket. Ezzel párhuzamosan pörgették fel a hadiipart, és a gyártósorokat nőkkel kellett feltölteni. Ezt a természetellenes helyzetet kellett valamilyen módon igazolni: miért jó, kívánatos, és nemes, hogy mindez így van.Először jött létre egy környezet, amelynek aztán igazolására szolgált az ideológia.A szociológiai propaganda célja tehát nem a politikai cselekvés, hanem az, hogy integráljon téged a társadalomba. Hogy te is megfelelj a „magyar” életformának, a „nyugati” életformának, a „középosztálybeli” életformának. Hogy ezek szerint rendezd be a szokásaidat, a vágyaidat, a szándékaidat, ezt tartsd normálisnak, és minden másra gyanakvással tekints.Agitációs és integrációs propagandaA következő csoportosítás az agitációs és az integrációs propaganda. Az agitációs propaganda célja, hogy konkrét cselekvésre bírjon, és a figyelem legnagyobb részét ez kapja. A legtöbb esetben forradalmi hevület fűti ezeket az üzeneteket, változást, forradalmat, felkelést vagy háborút akar. Minden forradalmi mozgalmat ilyen propagandakampány kísér: Spartacustól a francia forradalmon át egészen Leninig. Meglepő módon azonban a különböző kormányzatok is létrehozhatnak agitációs propagandát: ha háborút vagy harcot hirdet egy ellenséggel szemben.Ellul azt mondja:„Az agitációs propaganda igyekszik a végsőkig feszíteni az egyén energiáit, jelentős áldozatokat kér tőle, és arra készteti, hogy súlyos megpróbáltatásokat viseljen el. Kiszakítja őt a mindennapi életéből, a megszokott kereteiből, és a lelkesedés és a kaland világába veti; eddig nem is sejtett lehetőségeket nyit meg előtte, és olyan rendkívüli célokat vázol fel, amelyek mégis teljesen elérhetőnek tűnnek számára. Az agitációs propaganda ezáltal egy robbanásszerű mozgalmat szabadít el; egy válságon belül működik, vagy valójában ő maga idézi elő a válságot.”Az agitációs propaganda hajtóereje a gyűlölet. Rendkívül egyszerű forradalmi mozgalmat indítani egy megjelölt ellenséggel szemben: ebben az esetben bűneinket, szerencsétlenségünket, hibáinkat mind rávetíthetjük a „másikra”, majd el kell pusztítanunk őt, hogy a szerencsétlenségünk eltűnjön. Hogy az ellenség az egyház, a liberális, az értelmiségi, a cigány, a paraszt, vagy a jobboldali, az majdnem mindegy. Miután megtörténik az agitáció, nem igényel további beavatkozást: egyetlen szikra lángra tudja lobbantani az eszét vesztett tömeget, amely ezután maga terjeszti majd a propagandát és növeli annak lángjait.Az agitációs propaganda hajtóereje a gyűlölet.Ami az előnye, az jelenti az agitációs propaganda korlátját is: hatása igen rövidtávú, és a lelkesedés hamarosan közömbösségbe, vagy épp elkeseredésbe csap át. Az agitációs propaganda ráadásul elsősorban a kevésbé értelmes társadalmi rétegre hat, akiket sokkal erősebben irányítanak az ösztöneik.A propaganda másik típusa az integrációs propaganda, amely az agitációval ellentétben egészen új jelenség, és nem létezett a 20. század előtt. A tömegmédia és tömegdemokrácia elterjedésével ugyanis nem elég, ha egy politikai erő egyszer kap felhatalmazást a választóitól: ezután minden döntéséhez, álláspontjához teljes odaadást kell várnia a társadalom jelentős részétől. Ellul azt mondja:„Minél inkább egységes egy társadalom, annál erősebb és hatékonyabb. (...) [A tagnak ezért] osztoznia kell a csoport sztereotípiáiban, meggyőződéseiben és reakcióiban; aktív résztvevőként kell jelen lennie annak gazdasági, etikai, esztétikai és politikai tevékenységeiben. Minden cselekedete, minden érzése ettől a kollektívától függ. És, amint arra gyakran emlékeztetik is, csupán ezen a kollektíván keresztül, a csoport tagjaként képes a kiteljesedésre.”Az egyént nem hagyhatjuk magára: minden ponton igazítanunk kell a gondolatait és viselkedését a társadalmi közeghez. Ha nem mész el szavazni, felelőtlen ember vagy, aki nem él demokratikus kötelezettségével. Ha nem használsz okostelefont, furcsa vagy. Ha nem bankolsz, őskövületnek számítasz. Ha nincs véleményed a globális felmelegedésről vagy az orosz-ukrán háborúról, akkor egy barlangban élsz. Ha nem jársz terápiára, nem is foglalkozol magaddal, az „red flag” a randin.Ez a propaganda legfontosabb formája. A lényege, hogy megformázzon téged tetőtől talpig, kívülről befelé, életed minden egyes területén. Az elfogadott határokon belül persze engedjük a „diverzitást”, de ez csak látszat: lépj csak át egyetlen, társadalmilag előírt határt, és az eredmény egy pszichiátriai diagnózis, lekicsinylő komment, nyilvános megszégyenítés, vagy akár börtönbüntetés lesz.Míg az agitációs propaganda legfőképpen az alacsonyabb státuszú és kevésbé tanult rétegeket érinti, az integrációs propaganda annál hatásosabb, minél tanultabb az egyén. A „tanult értelmiségi” ugyanis szeretne képben lenni a világ dolgaival. Szeretné tudni, mi számít „magas státuszú” álláspontnak egy-egy kérdésben, mi a „tudományos konszenzus”. Még véletlenül sem akar olyan véleményt megfogalmazni, ami miatt kiesik az ismerősök, szaktársak, más értelmiségiek kegyeiből. Úgy gondolják, hogy akadémiai múltjuk és értelmi képességeik miatt immunisak a propagandára, és „meg tudják szűrni” az üzeneteket. Ha úgy látják, hogy az üzenet egy hiteles, okos, adatokkal alátámasztott forrásból jön, elfogadják azt. Az erre való kondícionálás már az iskolában kezdődik, ahol senki nem szereti az okoskodó diákot, aki folyton visszakérdez.Bármely rendszerről is beszélünk, még ha agitációval is jutott a csúcsra, el kell kezdenie integrációs propagandát használni, mert egyedül ez működik hosszú távon. Az agitációs propaganda csábítása, hogy rövid időszakokon át jól működik, és gyors, látványos eredményeket szállít. A probléma, hogy ez a láng idővel felemészti magát, vagy a társadalmat is. Ennek ellensúlya lehet az integrációs propaganda, amelyet időnként meg lehet fűszerezni egy kis agitációval. Az integráció eszköze lesz az oktatás, az értelmiség, a tudományos közösségek, a könyvkiadók és egyesületek – az agitáció pedig a tömegmédiában történik majd, amikor épp szükség van rá.Vertikális és horizontális propagandaAmikor azt mondom: „propagandista”, ki jut eszedbe? Goebbels? Sztálin? Rogán Antal? Nem tévedsz, de ez csak az igazság egy része. Majdnem biztos ugyanis, hogy egyvalakit kihagytál a felsorolásból: önmagadat.A vertikális propagandáról már esett szó az első adásban: amikor a rádiót hallgatod az autóban, egy vagy a tömegből, hozzád beszél a műsorvezető, de nem mint egyénhez, hanem mint egyénhez a tömegben. Nem vagy többé egészen ember: tárgyiasít, hogy befolyásoljon. Passzív befogadója vagy az üzeneteknek. Mindez annak ellenére van így, hogy aktívnak érzed magad, hozzászólhatsz YouTube-on, Facebookon, és szavazhatsz, sőt, még véleményed is lehet! A ChatGPT és társai ugyanezt az illúziót ültetik el benned: mintha te irányítanál, a te kérdéseid számítanának.A horizontális propaganda esetén azonban nincs vezető, és látszólag minden résztvevő egyenlő. Az „önálló gondolkodás” illúzióját épp ez adja: közösen jutunk döntésre, párbeszéd útján, konszenzussal. Sokan ültünk már ilyen bizottságban, ahol papíron mindenki szabadon nyilváníthatott véleményt, de mindannyian tudtuk, mi lesz egy-egy döntés kimenetele. Bármilyen kiscsoportos helyzetben megtörténhet ugyanez. Ellul azt mondja:„Minden egyes egyén hozzájárul a csoport véleményének formálásához, de a csoport is segít minden egyénnek felfedezni a helyes irányvonalat. Mert csodás módon végül mindig a helyes irányvonalat, a várt megoldást, a „megfelelő” meggyőződéseket fedezik fel. Minden résztvevő egyenrangú félként van jelen, a találkozók közvetlen hangvételűek, a vita kötetlen, és nincs elnökölő vezető. A haladás lassú; sok találkozóra van szükség, amelyek mindegyikén felidézik az előzőek történéseit, hogy ezáltal is osztozhassanak a közös tapasztalaton. Önkéntes elköteleződést váltanak ki, és az a cél, hogy olyan megoldást teremtsünk, amelyet az egyén maga „talál meg”, ahelyett, hogy felülről kényszerítenék rá. Olyan helyzetbe hozni az egyént, amelyben látszólag szabad választási lehetőséggel bír, miközben mégis azt kapjuk tőle, amit elvárunk, sokkal kifinomultabb és kockázatosabb dolog.”A különböző tanácsadói, intervenciós, coaching, lelkigondozói, gyülekezeti csoportos vagy terápiás alkalmak is terei lehetnek a horizontális propaganda terjesztésének. Mivel az egyén egyik feladata, hogy megnyíljon, és „ítélkezésmentes” közegben van, ahol a másik oldalon ülő személy még a látszatát is el akarja kerülni a sugalmazásnak, az egyén minden felismerésre sajátjaként tekint. De vajon mennyien hagyják el ezeket a csoportokat, alkalmakat olyan felismerésekkel, amelyek a tanácsadó vagy segítő számára nem elfogadhatóak?Könnyen megtörténhet az is, hogy a látszólagos egyenrangúság ellenére egy (vagy több) személy azért van a csoportban, hogy annak döntését befolyásolja. Ebben az esetben azok, akik őszinte párbeszédre, vitára, nyílt beszélgetésre számítanak, részeseivé válnak a színjátéknak. Senki nem szólja meg őket a kritikákért, sőt, jogosnak és logikusnak ismerik el azokat. A végső döntés azonban nyomokban sem tartalmazza majd a kritikus részeket. Miért? „Kompromisszum, párbeszéd, közös nevező.”Ennek a jelenségnek fontos helye a közoktatás, ahol egyszerre van jelen a vertikális és horizontális propaganda. Máté Gábor és Godron Neufeld A család ereje című művében hosszasan beszélnek arról, milyen károkkal jár, amikor a gyerekek szocializációja nem felnőtt-, hanem társfókuszú, azaz a társcsoport határozza meg azt, hogy a gyerek mit tart követendő példának, helyes és helytelen viselkedésnek. Az iskola egyik következménye, hogy az organikus csoportok meggyengülnek, esetleg fel is bomlanak (család, tágabb család), és a társközösség válik fontossá. Ebben a csoportban minden tag tovább erősíti a csoport értékeit és kívánt viselkedéseit. Különösen igaz ez akkor, ha a gyerek családja eleve szétesett állapotban van. (Emlékezzünk: az egyenjogúság jegyében mindkét szülőnek dolgoznia kell.)A közösségi média (különösen annak rendkívül interaktív formái, mint a Twitter / X, vagy a Reddit) szintén alkalmazzák a horizontális propaganda hatásait. Igen, vannak vertikális elemek (nagy hatású influenszerek, moderátorok, a platform tulajdonosai stb.), de az igazi hatást a sok ezernyi reakció, komment, upvote és downvote éri el. A csoport egyértelműen meghatározza, milyen viselkedésformákat támogat – és gyorsan korrigálja az attól eltérő személyeket. És mindez organikusnak tűnik. Nincs felsőbb hatalom, utasítás vagy szankció: csak ezernyi apró interakció, amely mind egy irányba mutat.Racionális és irracionális propagandaA kategóriák sorát egy furcsa párossal fogjuk zárni. Sokan úgy gondolnak a propagandára, hogy az elsősorban az érzelmekre hat: vágyat és félelmet kelt, undort vagy gyűlöletet ébreszt, esetleg megkedveltet velünk valakit. Ez igaz, de nem a teljes igazság.A propaganda nemcsak irracionális lehet: az adatok, tények, statisztikák, grafikonok, kutatások, és különböző racionális érvek mind rendkívül fontos eszközök a propagandista kezében. A felvilágosult ember számára elvárás, hogy úgy gondolja: őt érvekkel, adatokkal, tényekkel győzték meg, racionális úton. Szeretnék azt hinni, hogy döntéseik észszerűek, így a propaganda rendszeresen tele van információkkal.Végül persze mindez nem számít. Ki tudná feldolgozni azt a rengeteg információt, amely szembejön vele? Kinek van ideje hónapokig, évekig kutatni egy témában, hogy valóban megalapozott álláspontja legyen? Az érvek nem önmagukban fontosak, hanem azért, amilyen benyomást hagynak a nézőben, olvasóban. A tények végül egy irracionális, ösztönszerű reakciót váltanak ki belőled. Ez marad meg benned, és ez ösztönöz cselekvésre.És itt a propaganda egyik legnagyobb félreértése: a hatásos propaganda nem hazudik. A hatásos propaganda pontos adatokkal, állításokkal, statisztikákkal, grafikonokkal dolgozik majd. Ezek segítségével hozza létre az összbenyomást benned – amely nem azért lesz propaganda, mert a benne lévő adatok nem felelnek meg a valóságnak. Azért lesz propaganda, mert ezeket az információkat szelektíven válogatják össze (bizonyos elemeket kihagyva, másokat felnagyítva), és mindig valamilyen cél (többnyire politikai) tartozik hozzá. Minél több területen minél több információt próbálsz befogadni, annál kevésbé válsz alkalmassá ezek megszűrésére, értékelésére, nyomon követésére. Csak a benyomás marad meg.A racionális propaganda célja tehát az, hogy irracionális választ hozzon létre a propaganda áldozatában. Ez az állapot alkalmassá tesz téged arra, hogy befolyásoljanak és kedvükre formáljanak.Ebben az adásban megnéztük, milyen típusai vannak a propagandának. Láthattuk, hogy a legtöbben csak a felszínt kapargatják, amikor propagandáról beszélnek – Ellul azonban a jelenség mélyét vizsgálja. A következő adásban megnézzük, milyen körülmények teszik szükségessé és hatásossá a propagandát.Iratkozz fel az ingyenes tartalmakra! This is a public episode. If you would like to discuss this with other subscribers or get access to bonus episodes, visit <a href="https://www.telosz.hu?utm_medium=podcast&utm_campaign=CTA_1">www.telosz.hu</a>

December 1, 2025

Propaganda: Történeteidet, hőseidet és mítoszaidat használja ellened (#2)

Üdv a Telosz.hu-n! Ez egy többrészes sorozat második epizódja a propagandáról. Az első adást itt találod:Értesülj új tartalmakról: iratkozz fel a csatornára!Iratkozz fel kedvenc podcastlejátszódban, és oszd meg ismerőseiddel is!Az adás jegyzeteiA mai adásban visszaállítjuk a propagandistaszakma becsületét. A legtöbben úgy gondolják, hogy „neki könnyű”. Tényleg? Ezreket, tízezreket cselekvésre bírni egyszerű feladat? Lássuk, neked hogy menne! Bújj egy percre a propagandista bőrébe. A feladatod, hogy tízezer támogató aláírást gyűjts egy ügy mellett, amiről a legtöbben még csak nem is hallottak. Hogyan csinálnád?A feladat mérete miatt muszáj lesz propagandához nyúlnod. Ez pedig nem könnyű. Néhány Facebook-ismerősöm szokott hasonlóval próbálkozni – nemhogy tízezer aláírást, de ötven lájkot is nehezen szereznek az agitáló posztjaikra. Hatásos propagandát készíteni ugyanis nehéz. A propagandista nem beszélhet akármiről. Stabil alapra van szüksége ahhoz, hogy hatást érjen el. Nem próbálhat meggyőzni, vagy szembeszállni valamilyen elképzeléseddel. Olyan üzenetet kell megfogalmaznia, ami jelenleg is ismerős számodra. Ami már jelen van benned, amit látens módon igaznak tartasz. A hiedelemmel ellentétben a propaganda sohasem próbál meg olyan irányokba mozgatni, amelyek ellentétesek a mostani hiteiddel. Ellul azt mondja:„A propaganda nem képes a semmiből teremteni. Valamilyen érzéshez vagy eszméhez kell kapcsolódnia; az egyénben már meglévő alapokra kell építenie. Feltételes reflexet csak veleszületett reflexre vagy egy korábbi feltételes reflexre lehet alapozni. A mítosz nem vaktában terjed; spontán hiedelmek egy csoportjára kell reagálnia. Cselekvést nem lehet kiváltani, hacsak az nem felel meg olyan már rögzült tendenciáknak vagy attitűdöknek, amelyek az iskolából, a környezetből, a rendszerből, az egyházaktól és hasonlókból erednek. A propaganda a meglévő anyag felhasználására korlátozódik; nem ő hozza létre azt.”A propagandistának tehát ismernie kell a célpontját kívülről-belülről. Nem mint egyént, hanem mint tömegembert. Mi az, amit a célpontjaim jelentős része igazságként fogad el? Amit igaznak, nemesnek, szépnek, kívánatosnak tart? És nemcsak a célpontot kell ismernie, hanem azokat a társadalmi áramlatokat is, amelyeket kihasználhat, és saját céljaira hasznosíthat. Azt mondja:„A propagandának tisztában kell lennie a kollektív szociológiai előfeltevésekkel, a spontán mítoszokkal és az átfogó ideológiákkal. Ez alatt nem politikai áramlatokat vagy olyan átmeneti véleményeket értünk, amelyek néhány hónap alatt megváltoznak, hanem azt az alapvető pszichoszociológiai bázist, amelyen az egész társadalom nyugszik; azokat az előfeltevéseket és mítoszokat, amelyek nem csupán egyes egyének vagy csoportok sajátjai, hanem amelyekben a társadalom minden tagja osztozik, beleértve az ellentétes politikai beállítottságú és eltérő osztályelkötelezettségű embereket is.”A propaganda tehát csak ezekre az előfeltevésekre építhet, máskülönben senki nem hallgatná meg. Ezen a ponton fontos tisztáznunk, hogy Ellul semmiképp nem azokra az erényekre, nemes gondolatokra és értékes érzületekre gondol, amelyek a legértékesebbek az emberben. Azt mondja:„A propaganda célja nem az, hogy felemelje az embert, hanem hogy szolgává tegye őt. Ezért a legközönségesebb érzéseket, a legelterjedtebb eszméket és a legnyersebb sémákat kell használnia. (...) A gyűlölet, az éhség és a büszkeség hatékonyabb eszközei a propagandának, mint a szeretet vagy a pártatlanság.”A propagandista ezeket a nyers, ösztönszerű reflexeket aktiválja, és új, szokatlan kontextusba helyezi. Az eredeti jelentést kissé elferdíti, új tartalommal tölti meg. Minél félreérthetőbb, absztraktabb az eredeti érték, elv, eszmény, annál hasznosabb. Az új jelentést szlogenekkel, képekkel, ismétléssel szilárdítja meg, és saját szolgálatába állítja. Összegyűjti mindazt, ami értékes neked – történetek, mítoszok, hősök, hagyományok, hited és kultúrád –, majd megnyúzza, magára ölti, és úgy tesz, mintha az új üzenet azonos lenne a régivel. Azt mondja:„Az ilyen kép éppen azért készteti cselekvésre az embert, mert magában foglalja mindazt, amit ő jónak, igazságosnak és igaznak érez.”Az érez szó itt kulcsfontosságú. Ez nem racionális folyamat. A propagandista célja, hogy egy percre se állj le gondolkodni. Elég, ha érzed, amit érezned kell – és ez alapján reagálsz:„A modern ember nem gondolkodik az aktuális problémákon – csak érzi őket. Reagál, de nem érti meg őket, éppúgy, ahogy felelősséget sem vállal értük.”A propaganda épp ezért erőszak. A propagandista erőszakot gyakorol az elméden, gondolataidon, lelkeden: használ valamit, ami számodra értékes, de elszakít annak eredeti tartalmától, hogy a saját felszínes, mesterséges, inkoherens üzeneteivel töltse fel. Már nincs valódi, természetes kapcsolatod ahhoz a történethez, mítoszhoz, vagy hőshöz – csak az absztrakt, egyszerűsített, racionalizált, és ezerféle módon visszaharsogott szlogen marad nálad. Nem gondolkodsz, csak átadod magad az üzenetnek. És ez jó érzés. Hiszen ezek végső soron arról szólnak, hogy jó ember vagy. Hogy igazad van. Olyan történeteket mesél, amelyeket te is el akarsz hinni. Egy ponton már meg sem tudod különböztetni, melyik gondolat a tiéd, és mi származik a propagandából.A propaganda tehát mítoszokat teremt – de csak a meglévő mítoszaidra építve. Tisztáznunk kell: a mítosz nem azt jelenti, hogy a történet „nem igaz”, hanem azt, hogy mítikus erővel bír. Ezek a képek, eszmék, gondolatok, hősök, értékek jelen vannak a kollektív tudatunkban, a propagandista pedig ezeket hívja elő és szilárdítja meg olyan formában, ami épp hasznos számára. Az egyik legismertebb és legerősebb ilyen mítosz: a nemzet. A nemzet mítosza egy egészen valós, organikus képre: a család és a helyi közösség képére épít. Ez az organikus kapcsolat azonban megáll legfeljebb néhány száz, talán 1-2 ezer főnél. Hogyan érhetné el bárki, hogy összetartozást érezzen tíz-húsz-harmincmillió másik emberrel, pusztán azért, mert egymástól néhány száz kilométerre élnek, és hasonló nyelvet beszélnek? (Gyakran még erre sem volt szükség: az 1848-49-es szabadságharc mártírjai, az aradi vértanúk közül többen nem beszéltek magyarul, és a legtöbben nem magyar származásúak voltak. Mégis, az éledező magyar nacionalizmus mítosza összekötötte őket – olyan erővel, hogy az életüket adták érte.) Csak a propaganda képes erre. A nemzet mítosza azonban szükségszerűen magával hozza a többi, organikus identitás meggyengülését vagy eltűnését. Míg korábban falu, tájegység, családi származás alapján azonosította magát a személy, néhány évtizeddel később ennek jelentősége lecsökkent, és a kisebb identitásokat felváltotta a messze kevésbé élő és aktív, sokkal absztraktabb nemzeti identitás.Ez a mítoszteremtés persze nem egyik napról a másikra, hanem hosszú évek-évtizedek alatt történik. Ez az, amit Ellul előpropagandának nevez. Ha hasonlatot szeretnénk használni, olyan ez, mint az óceán mélyén futó áramlatok. Mi csak a hullámokat látjuk, az egyes üzeneteket az óceán felszínén. Az előpropaganda azonban a mélyben futó áramlatokat igazítja, apró lépésekkel: egy filmmel, könyvvel, történelmi megemlékezéssel, ünneppel, hősökkel, történetekkel, dalokkal és színdarabokkal. A történelmi film vagy dokumentumfilm épp ezért kiemelkedően fontos propagandaeszköz: az írásban nehezen megfogható, sokféleképpen értelmezhető eseményeket és hősöket képkockákká egyszerűsíti, és megszilárdítja nézők százezreinek fejében. Miután megnézzük a filmet, a történelmi esemény eggyé válik azzal, amit a képernyőn láttunk. Bár racionálisan tudjuk, hogy a kettő nem azonos, de ez vajmi keveset számít. A hatást már elérte.Ha sikeres az előpropaganda, akkor a mítoszok meggyökereznek. Eljön majd a nap, amikor a propaganda cselekvésre akar ösztönözni – és akkor, ezen a ponton a régóta gondozott szimbólumok, értékek, elvek, eszmék mentén, ezeknek védelmében aktivál téged. És mivel ezek az értékek a tömegemberben nem gyökereznek semmiben, így a propagandista lényegében azzal a tartalommal tölti meg őket, amivel csak akarja.Melyek a mai kor mítoszai és előfeltevései?Ellul azt mondja, hogy a jelenlegi modern világban négy uralkodó előfeltételezés határozza meg a tömeg gondolkodását. A propaganda nem mehet szembe ezzel a négy áramlattal, ezek adják a modernitás és a technológiai társadalom alapját. Mindegy, hogy Magyarországról, az Egyesült Államokról, vagy Svédországról beszélünk, ezek az előfeltevések többé-kevésbé átjárják a társadalmat.1. Az ember életének célja, hogy boldog legyen. Ez az előfeltevés több száz évvel ezelőtt vert gyökeret: már az amerikai államalapításnál is szerepelt a Függetlenségi Nyilatkozatban „a boldogságra való törekvés” mint elidegeníthetetlen jog. Évente jönnek ki a jelentések a „boldogságindexről”, hogy melyek a világ legboldogabb országai, és már a magyar himnusz első soraiban is ez szerepel: „Isten áldd meg a magyart, jókedvvel, bőséggel!” Fontos, hogy észrevegyük, hogy ez az előfeltevés nem egy komplex filozófiai boldogságkép. Az ember egyszerűen életcéljának tekinti, hogy „boldog legyen”, bármit is jelentsen ez. A boldogság nem pusztán mellékterméke valami többnek: értelmes életnek, erénynek, hitnek, önfeláldozásnak, jóságnak. A boldogságra való törekvés önmagában célja az embernek. Ezt tükrözi a Facebook-kommentekben gyakran előforduló gondolat: „Ha boldogok, és nem ártanak senkinek, miért szólsz bele???” vagy „A fő, hogy boldogok legyenek! Ha ők boldogok, senkinek semmi köze hozzá!”2. Az ember természeténél fogva jó. Az ember nem lehet gonosz. Lehet beteg, traumatizált, biztosan rossz volt a neveltetése, nem látott más mintát, a társadalmi-gazdasági körülmények áldozata, vagy egyszerűen csak pszichopata, szociopata, nárcisztikus. Az is lehet, hogy egyszerűen csak félreértettük őt. Biztosan láttunk már olyan filmet, ahol a főgonoszról kiderül, hogy nem is gonosz. Egyszerűen csak nem értettük meg, hogy az ő perspektívájából ez a szörnyű tett valójában logikus, érthető, és a mi feladatunk, hogy empatizáljunk vele. Nincs veled semmi baj. A probléma odakint van, a rendszerben. És amire szükséged van, az egy megoldás. Egy terápia, program, törvény, irányelv, minisztérium, kampány, kezdeményezés, protokoll, vagy rendszer. És a propagandista tálcán nyújtja ezt neked. (Milyen érdekes! Mindenre van megoldása!)Ez a mítosz nem természetes, nem magától értetődő. Gondoljunk bele egy percre, hogy az ember pszichéjében milyen mélyen gyökerezik az, hogy ha valami nagy baj történik, az azt jelzi, hogy valamivel megsértette az isteneket, a sorsot, a karmát. Ez igaz az ősi pogány társadalmakra, ahol a rossz termés mögött a hibásan bemutatott áldozatot látták, és igaz volt az Ószövetségre, ahol a próféták világosan elmondták, hogy a nagy történelmi események mögött Jahve ítélete áll. Ma ezt a teljesen természetes és organikus meggyőződést nem használhatja a propaganda, mert az uralkodó előfeltevés nem a „bűnös ember”, hanem a „jó ember”.3. A történelem a végtelen fejlődés története. Mit jelent ez? Tömören: „A vonal mindig felfelé megy, és ezután is felfelé fog menni!” A tudomány töretlenül megy előre, a technológiai fejlődés megállíthatatlan, a történelem folyama megállíthatatlanul hömpölyög. Jobbak vagyunk, mint elődeink. Fejlettebb erkölccsel, több tudással, jobb megértéssel a világ dolgairól. A modern ember számára olyan élmény klasszikusokat olvasni, mintha egy letűnt kor maradványait nézné végig, amit ő már régen meghaladott. Az ember akkor lesz jó, ha „A Történelem Jó Oldalán Áll”. Bár néha eltérünk róla jobbra-balra, de végül a Jók Győzedelmeskednek, és elkerülhetetlenül haladunk a cél felé. Olyan ez, mint az evolúció (pontosabban annak bulváros definíciója), csak kiterjesztjük azt a történelemre, kultúrákra, anyagra, mint egy metafizikai törvényt. Ahogy a semmiből lett anyag, az anyagból szerves anyag, a szerves anyagból élőlény, az élőlényből ember, az emberből pedig felvilágosult ember – ugyanígy megy majd tovább a történelem kereke, megállíthatatlanul. A kérdés csak az: melyik oldalon állsz? A lemaradók vagy a haladók közé tartozol?4. Csak anyag létezik. Ehhez a nézethez nem kell szigorú materialistának lenned. Elméleti lehetőségként elfogadhatod különböző szellemek, istenek, erők létezését. Olvashatsz horoszkópot, eljárhatsz jóshoz, és imádkozhatsz is. A gyakorlatban azonban soha ne támaszkodj semmi másra, mint anyagi megoldásokra. „Segíts magadon, az Isten is megsegít!” meg „Mindenki a maga szerencséjének kovácsa!” A fejlődés rajtunk múlik. Az életünk minden problémájára kell hogy legyen valamilyen anyagi, fogyasztói, materiális megoldás, technológia, terápiás megközelítés, és persze: politika. Vagy ha még nincs, akkor kell, hogy legyen hited abban, hogy hamarosan lesz. Hogy képesek vagyunk rá. A propaganda mindig materiális megoldások felé vezet minket, és soha nem hív másra. Ha meg is említ a propagandista néhány szlogent Istenről, hitről, vallásról, akkor sem mehet szembe ezzel az előfeltevéssel. (Ezért van „missziós stratégiája”, „gyülekezetfejlesztési terve”, „gyülekezetplántálási módszertana” a legtöbb egyháznak. Hogyan vehetnénk komolyan egy vezetőt, ha nem vázolná fel a módszeres lépéseket céljai elérése érdekében?)Ezekre az előfeltevésekre Ellul szerint két fő mítosz épült az előző évszázadokban a nyugaton: a Tudomány és a Történelem mítosza. A Tudomány mítosza szerint mindent a tudományos módszer segítségével, objektív módon kell megismernünk. És minden megismerhető ezzel a módszerrel. Talán most még nem – de idővel majd biztosan. A Történelem mítosza szerint ennek a folyamatnak a középpontjában az ember áll, és ezen események magával ragadják őt, húzzák előre a történelem kiteljesedése felé. (Ez a mítosz az alapja a marxista ideológiának és a náci ezeréves birodalomnak is. Ez áll a liberalizmus mítosza mögött is, amely a történelem irányát az emberi jogok kiterjesztésében látja – nemcsak minél több emberre, hanem a jogok minél szélesebb körére. Metafizikai törvényszerűségnek tekintjük, hogy az egyszer megszerzett jogok elveszítése visszalépés lenne a történelem társasjátékán.)Ezekre a mítoszokra épülnek más, szintén erős, de másodrendű mítoszok. Az első ilyen a munka mítosza. A modernitás előtt vegyes elképzelések voltak a munkáról: az ember dolgozott, de elsősorban szükségszerűségből, és annyit, amennyi ahhoz kellett, hogy megéljen. A kemény munka Isten ítélete volt a bűnös emberen. Ma a munka és karrier az ember életének legfontosabb eleme. Amikor a nő gyermeket szül, akkor „szünetet tart a karrierjében”, „feláldozza az ambícióit” a család érdekében. Az ember dolgozik, hogy legyen pénze arra, hogy idős korára, nyugdíjasként végre szabad legyen. És persze a „szabadság” szó is egészen sokatmondó: évi négy hét „szabadság” a munka alól. A munka egyfajta metafizikai jelentőséggel bír. A munka építi a társadalmat, hajtja a történelem kerekét. Egyre produktívabb, hatékonyabb kell hogy legyél. Az „ora et labora” (imádkozz és dolgozz) így lett „arbeit macht frei” (a munka szabaddá tesz). A munkanélküli vagy nyugdíjas ember értékét és hasznosságát veszíti, gyakran frusztrált és céltalanul bolyong. A státusza csökken, vagy akár összeomlik, ha munkahelyét elveszíti. Kicsoda ő a társadalomban, ha nincs titulus a neve mögött?Ezt követi a fiatalság mítosza. Ez egyenesen következik a végtelen fejlődésből, a történelem mítoszából. Ma A Felnőtteket Tanítják A Gyerekek És A Fiatalok. Van náluk egyfajta rejtett tudás, amit nekünk, felnőtteknek meg kell hallgatnunk. Ferenc pápa is megmondta: „Mi felnőttek sokat tanulhatunk a fiataloktól, mert a fiatalok élen járnak mindabban, ami a földünk gondozásával kapcsolatos.” Ahogyan nő a fiatalok értéke, úgy érzik magukat egyre értéktelenebbnek és feleslegesebbnek az idősebbek. Soha ennyire fontosnak még nem tartottuk, hogy fenntartsuk a fiatalság látszatát. Bölcsesség? Tapasztalat? Minek az? Az életkor csak egy szám! „Forever Young” – énekeljük együtt.Aztán ott van a forradalmár, a tabudöntögető lázadó mítosza. A konstans technológiai és társadalmi forradalom mítoszában élünk. Internetes forradalom, okoseszköz-forradalom, blockchain-forradalom, AI-forradalom. Meg kell haladnunk a tegnapi rendet, méghozzá radikálisan. Tabukat dönteni. Te is lehetsz lázadó. Te is lehetsz forradalmár. Fülkeforradalom! Elég, ha egyetlen ikszet a megfelelő négyzetbe teszel négyévente, és megdöntötted az államhatalmat! Ismét a te oldaladon áll! A konstans forradalom mítosza persze elfedi a valóság azon részét, ami nem változik – abban a hitben élünk, hogy minden folyton a feje tetejére áll. Épp ezért nincs szükség „még egy forradalomra”. Ez jó hír azoknak, akik a hatalmat gyakorolják.Ezután jön a hős mítosza. Persze, hősökre régen is volt szükség, de mára az igény messze nagyobb, mint amennyit eredeti mítoszaink szolgáltatni tudnak. Kedvenc illusztrációm erre az a kép a Covid-éra alatt, ahol szuperhősök hajolnak meg a közöttük áthaladó orvosok előtt. Hős az orvos, a tanár, az ápoló, sőt: egy egyszerű járókelő is. „Hétköznapi hősök” címmel írt dalt a Punnany Massif, amelynek néhány sora így szól:Hős az a tisztaszívű gyermek, kit a sors is verhetAki visszaadja a tárcát, nem pedig elveszŐ vígasztal, bátorít, mégegyszer próbálNála van más is az önös szempontoknálBenned is ott lakik egy hősCsak találd meg valahogyTegyél ma jót valakivelHogy jobb legyen a napodLátod? Régen a hősnek sárkányt vagy oroszlánt kellett puszta kézzel legyőznie. Ma „tegyél jót valakivel”, vagy „add vissza a megtalált tárcát”, és máris hős vagy. Várjuk a hőst, aki lebontja a diktatúrát. A hőst, aki eléri a tudományos áttörést. A hőst, aki végre ledönt egy-egy régi tabut. A hőst, aki ismét naggyá teszi Amerikát. A filmsztárt, a zenészt, a tudóst, a művészt, vagy a politikust, akit szinte félistenként tisztelhetünk. Ezekben a hősökben saját magunkat láthatjuk. Ezek mi is lehetnénk, sőt, ők mi magunk vagyunk. Ellul azt mondja:„A hősnek ez a felmagasztalása bizonyítja, hogy tömegtársadalomban élünk. Az egyén, akit a körülmények megakadályoznak abban, hogy valódi személlyé váljon, aki többé nem képes kifejezni magát személyes gondolatok vagy cselekvés útján, s aki törekvéseiben frusztrált, a hősre vetíti ki mindazt, ami lenni szeretne. Helyettesítő életet él, és átéli annak az istennek a sportbeli, szerelmi vagy katonai hőstetteit, akivel lelki szimbiózisban él. A filmsztárokkal való azonosulás jól ismert mechanizmusa szinte elkerülhetetlen a modern társadalom tagja számára, aki végül önmagát kezdi csodálni a hős személyében. Ebben fedezi fel azokat az erőket, amelyekről tudattalanul álmodik, kivetíti vágyait, azonosul ezzel a sikerrel és azzal a kalanddal. A hős modellé és atyává válik, hatalommá és mitikus megvalósulásává mindannak, ami az egyén nem lehet.”A propaganda csak ezekre építhet. Egyetlen propaganda sem mehet szembe ezekkel az előfeltevésekkel és mítoszokkal, ha hatást akar elérni. Ebből következik az, hogy nem létezik valóban keresztény, konzervatív, vagy tradicionális propaganda. Emlékezzünk vissza arra, amikor a néhai Kásler Miklós emberierőforrás-miniszter megemlítette, hogy a Tízparancsolat az egyik első „népegészségügyi program”, amely a halálos betegségek akár 70-80 százalékát is képes megelőzni. A közvélemény jelentős része, közöttük keresztények is nevetségesnek tartották ezt a megjegyzést. Miért? Mert megszegett legalább két előfeltevést: a haladásét és a materializmusét. Még a legtöbb keresztény számára is bizarr, amikor ilyen propagandát hall: „Egy egészségügyminiszternek nem ez a dolga.” Ugyanígy, még a naponta horoszkópot olvasó, jósok szolgáltatását aktívan igénybe vevő állampolgárok is abszurdnak találnák, ha egy állami beruházás, vagy egy háborús kérdés jóslat alapján dőlne el. (Ez Spártában mindennapos volt. Az istenek engedélye és áldása nélkül nem üzentek hadat.) Ugyanígy, a propaganda, amely megtérésre, önmegtartóztatásra, elmélkedésre, áldozathozatalra, lelki életre hív, jobb esetben érdektelenséget, rosszabb esetben megvetést és gúnyt vált ki a hallgatóságban.Mindez persze nem akadályozza meg a propagandistát, hogy vallásos, konzervatív, vagy tradicionális értékeket használjon fel. Ezeket azonban olyan tartalommal tölti meg, amely a fenti előfeltevéseknek megfelel. Kiváló üzenetek lesznek belőlük, ha a lakosság jelentős része „kulturálisan keresztény”, de az érték nem gyökerezik semmiben. A propagandista kölcsönveszi, majd megtölti saját tartalommal. Így váltak rendkívül hasznossá a 2015-ös migrációs válság idején Jézus történetei az irgalmas samaritánusról, a Heródes elől való menekülésről, és a gyermekek befogadásáról. Ugyanígy válik hasznossá a „hazafiasság eszménye”, amikor egy bürokratikus, nemzetközi menedzseri kör kezébe szeretnénk adni vagyonelemeket.Miért működnek ezek az üzenetek? Mert amikor magadénak vallod a „szeretet” értékét, rendkívül nehéz ellenállni annak az üzenetnek, amely a szeretetre hivatkozik. Talán érzed, hogy logikailag nem következik a „Jézus azt mondta, hogy szeressem a felebarátomat” felszólításból a „telepíts százezer közel-keleti férfit a szomszédodba a saját adóforintjaidból” állítás? Talán ott is érzed a problémát, amikor ünnepelned kellene a „nemzeti nagytőke létrejöttét”, de közben a vállalkozásod folyamatosan a csőd szélén táncol az újabb és újabb adóterhek és a fillérekért importálható kínai konkurencia miatt. De ki áll meg ezen gondolkodni? Ki képes ellenállni ennek az üzenetnek? Ki akar „együttérzés és szeretet nélkül” állni az út szélén hagyott sebesülthöz? Ki akar „hazafiatlan” lenni? És még ha rá is jön arra, hogy itt valami nem stimmel, ki akarná elmagyarázni ezt az egészet a barátainak, kollégáinak, ismerőseinek? Túl nagy a nyomás ahhoz, hogy a tömegember elviselje azt. Egyedül van, bizonytalan, frusztrált, a világ pedig túl bonyolult. A pillanatnyi frusztrációt azonban feloldja a tömeggel való egyesülés katarzisa. „Igen, együttérző vagyok. Igen, hazafias vagyok. Jó ember vagyok. Igazam van. A történelem jó oldalán állok.” Miután a propagandista megtörte az ellenállásodat, és átirányította a figyelmedet, gond nélkül teheti azt, amit amúgy is tervezett.A fentiekből kifolyólag Nyugaton minden politikának – ha a propaganda révén mozgósítani kívánja a tömegeket – a liberális politika valamely változatát kell magára öltenie. Az a politika, amely nem képes propaganda útján kifejezni magát, nem talál fogást a tömegen. Így tehát, hacsak egy politika nem képes a liberalizmus mitológiájára alapozni, sehová sem jut, és nem lesz képes a propagandát az emberek mozgósítására használni a saját érdekében. Ellul erről ezt mondja:„A politikai baloldal az alapértelmezett álláspont; a jobboldalnak igazolnia kell magát a baloldal ideológiája előtt (amelyben még a jobboldali is osztozik). Minden propagandának [...] tartalmaznia kell – és fel kell idéznie – a baloldali ideológia fő elemeit ahhoz, hogy elfogadják.”Erre egy kiváló példa, hogy a nyugat-európai „szélsőjobboldali erők” többsége erősen kritikus a bevándorlással szemben, és korlátozná azt. Erre ezernyi indoklást találhatnának, azonban ezek közül az egyik leggyakrabban használt ok a nyugat-európai meleg emberek jogainak védelme. Az érvelés: a bevándorlók többsége nem tiszteli a melegjogokat, így beengedésükkel veszélyeztetnénk az itt élő szexuális kisebbségek jogait. Alice Weidel, az AfD vezetője <a target="_blank" href="https://www.euractiv.com/news/germanys-far-right-gamble-alice-for-deutschland/#:~:text=Early%20in%20her%20career%2C%20Weidel,'Muslim'%20attacks%20against%20homosexuals.">azt mondta</a>:„»Nem a homoszexualitásom ellenére, hanem a homoszexualitásom miatt vagyok itt« – mondta, azzal érvelve, hogy szerinte az AfD az egyetlen párt, amely foglalkozik a homoszexuálisokat érő »muszlim« támadásokkal.”Ugyanerre hozhatnánk példaként a holland, svéd, francia, vagy belga politika jobbszélén elhelyezkedő erőit, amelyek úgy tűnik, a liberalizmus értékeit és eszményeit kell hogy használják a propagandában. A magyar kormányzat indoklásában is meglepően gyakran szerepelnek az „emberi jogok”, amikor mások által radikálisan jobboldalinak tartott döntéseket hoznak. Nézd meg, <a target="_blank" href="https://www.magyarhirlap.hu/belfold/20210109-szuksegesse-valt-a-hagyomanyos-ertekek-alkotmanyos-vedelme">hogyan nyilatkozott például</a> Párkányi Eszter, az Alapjogokért Központ (ismét: milyen árulkodó név!) elemzője 2021-ben a Magyar Hírlapnak. Bár a cím „a hagyományos értékek alkotmányos védelméről szól”, válaszainak többségében azzal dicsekszik, hogy ők az igazi liberálisok! Itt a „valódi tolerancia”, mi vagyunk „igazán tudományosak” a nemek kérdésében, és a gyermeknek „apához és anyához van joga”. Ez nem kiragadott eset: rendszeresen használják a klasszikus liberális keretezést.Mielőtt félreértenél: a fentiek semmit nem mondanak a „liberalizmus” vagy „konzervativizmus” igazságtartalmáról, hasznosságáról. Arról sem mondok semmit, hogy ezek a jobboldali erők „komolyan gondolják-e mindezt”. Ez irreleváns a propaganda szempontjából. Ami érdekes, hogy még ezeknek az erőknek is, amelyek saját állításuk szerint a „fősodratú liberális gondolkodással szemben állnak”, a liberális eszmények és mítoszok talaján kell igazolniuk magukat a tömeg előtt.Miért? Mert a magyar (és európai) emberek többsége vallja a fenti négy alaptézist: (1) ha boldogok, és más boldogságát sem veszik el, hadd csinálják, (2) az ember természeténél fogva jó, tehát „bűnről”, „romlottságról” és „megtérésről” nem akarnak hallani, (3) a történelem előrefelé megy, a vonalnak felfelé kell menni, a „növekedésbe vetett hit” mindennél fontosabb, és (4) csak anyag létezik, azaz talán létezik Isten, de ne szóljon bele a dolgainkba itt a Földön. A propaganda nem mehet szembe ezekkel az előfeltevésekkel, ha eredményes akar lenni – függetlenül attól, hogy jobb- vagy baloldali. Abban persze lehet vita közöttük, hogy hogyan akarják elérni a szép jövőt – de a jövőről alkotott képük nagyjából ugyanaz. A konzervatív propaganda is ugyanezeket az értékeket fogja meghívni, csak azt állítja majd: a növekedést, fejlődést, boldogságot, és az emberi kibontakozást „nemzeti eszközökkel” lehet elérni, míg a liberális propaganda annyit állít majd: ezeknek kulcsa az emberi jogok kiterjesztése.A propaganda csak stabil alapra építhet: azokra a mítoszokra, értékekre, történetekre, hősökre, amelyekhez kötődsz. Amit szeretsz. Amivel már jelenleg is egyetértesz. Ezt fogja felhasználni saját céljaira. A későbbi adásokban külön figyelmet szentelünk majd az egyház dilemmájára ebben a helyzetben: használjon vagy ne használjon propagandát? A mostani adás végén azonban szeretnék egy konkrét példát is hozni, hogy lássuk, hogyan működik mindez a gyakorlatban. Természetesen órákat lehetne tölteni ezekkel az elemzésekkel, úgyhogy nézzétek el nekem, hogy kissé részrehajló voltam, és egy olyan üzenetet választottam, ami a legizgalmasabb számomra: hogyan használható a „keresztény értékrend” arra, hogy megágyazzon tízezermilliárdok újraelosztásának.Elemzés: „Keresztény értékek és szegénység” (Népszava-cikk)Az elemzés alapjául egy cikket választottam, annak ellenére, hogy a kép alapú propaganda sok esetben messze hatásosabb (és egyre elterjedtebb lesz). A szöveges propaganda (különösen az elemző cikkek, tanulmányok, könyvek) azonban mindig jelentős marad, különösen az értelmiség meggyőzésében. Emellett az elemzés is egyszerűbb, hiszen elég a leírt szavakat elolvasnunk, így könnyebb visszafejteni a szöveg jelentését is.A <a target="_blank" href="https://nepszava.hu/3171050_kereszteny-ertekek-es-szegenyseg">cikket</a> egy Google-kereséssel találtam meg, „keresztény értékek” kifejezésre keresve. A negyedik oldalon jött fel a találat, és kifejezetten azért választottam, mert mind a téma, mind a cikk hangvétele távol van attól, amit az utca embere „propagandának” nevezne. Mégis, gyönyörűen szemlélteti azt, ahogyan „hagyományos keresztény értékeket” új tartalommal tölt fel, és cselekvésre hív. A cikkből kulcsmondatokat emelek ki, ezekben a kiemelések minden esetben tőlem származnak. A szerző így indít:„Ma sokat hivatkoznak a keresztény értékrendre, tanításra, amelyben központi helyet foglal el a közjó fogalma. A II. vatikáni zsinat így fogalmaz: »A közjó azoknak a társadalmi életfeltételeknek az összessége, amelyek mind a csoportoknak, mind az egyes tagoknak lehetővé teszik, hogy teljesebben és könnyebben elérjék tökéletességüket.« A közjó tehát az anyagi és szellemi javak és lehetőségek összessége, amelyre egy közösség minden tagjának szüksége van.”A szerző rögtön az elején elismeri: a legtöbbször nem az „ő oldaláról” hivatkoznak a keresztény értékrendre. Ellenpropagandára számíthatunk tehát, és a szerző már az első bekezdésben definiálja a célját. Aki hitelesen szeretné megélni a keresztény értékeit, annak kiemelt kérdés a „közjó”. Ezt az absztrakt fogalmat két másik absztrakt fogalommal magyarázza: anyagi és szellemi javakkal. Érdemes megnézni, hogyan torzítja rögtön az első bekezdésben a II. vatikáni zsinat szövegét, amelyben a közjó nem önmagáért létezik, hanem hogy az emberek „teljesebben és könnyebben elérjék tökéletességüket”. Nézzük meg, hogy a cikk végére mi marad az „anyagi és szellemi javakból”. A szerző így folytatja:„Minden társadalmi berendezkedés alkotója és célja az ember, aki együttlétre van rendelve.”Ezen a ponton azok az olvasók, akik nem a „keresztény értékeket követik”, hanem mélységében ismerik a keresztény tanítást, biztosan felhúzzák a szemöldöküket. A társadalmi berendezkedés alkotója és célja az ember? Biztosan? A legtöbben azonban bólogatnak, mivel a szerző két modern előfeltevést is kimond:1. Az ember életének célja, hogy boldog legyen.2. Csak anyag létezik.Néhány bekezdéssel később a szerző felsorolja azokat a keresztény értékeket, amelyek a közjó irányába mutatnak:„A keresztény tanítás szerint akkor valósul meg a jó kormányzás, ha a közjót mindenki számára biztosítja, megvalósul a (1) szolidaritás, az (2) emberi méltóság tisztelete, az (3) igazságosság, (4) mindenki másságának elfogadása.”A következő bekezdésekben ezeket a kulcsszavakat sokszor ismétli. Emellett kifejti a részletes kritikáját azzal a nézettel szemben, hogy a szegények önmaguk miatt kerültek oda, ahova, mert „mindenki saját sorsának kovácsa”, vagy mert a szegények „lusták”. Ez a cikk egyik legerősebb pontja – de nem tudom a számlájára írni, mert ez nem egy intellektuálisan őszinte érvelés, amelyben partner vagyok. Nem: a szerző valamit szeretne elérni, és a cikk vége felé végre felteszi a kérdést:„Mit lehet tenni annak érdekében, hogy megvalósuljanak a keresztény értékek, a közjó, az igazságosabb, szolidárisabb, elfogadóbb világ, az emberi méltóság érvényesülése?”A szerző itt fogja megadni a megoldását, azt a javaslatot, amely a cikk megírásának valódi apropója. Egészen a cikk legutolsó két mondatáig kell várni erre:„A biztonságot az alapjövedelem teremthetné meg. Ez lenne az igazi keresztény értékrenden alapuló társadalom, amely gátat vethetne a mélyszegénységnek.”Bingó! Végre. Ezen a ponton, a cikk legvégén végre tudjuk, mit jelentenek a keresztény értékek: hogy támogatod az (univerzális) alapjövedelem politikai projektjét. Valljuk be, szükség is volt erre a rengeteg szóra, mert a niceai hitvallást elolvasva nem látom, hogyan lenne hitünk központi eleme a több ezer milliárd forintos újraelosztási rendszer az állam által – de a cikk végére végre egyértelmű. Az igazi keresztény értékrendű társadalom az ajtó előtt áll és zörget: ha beengeded az alapjövedelmet, végre megvalósul.Persze lehet némi hiányérzetünk. A cikk elején a szerző még azt ígérte: a „közjóról” lesz szó, aminek részei az (1) anyagi és a (2) szellemi javak egyaránt. A cikk végére a „közjó” helyett a mélyszegénység felszámolását ígéri meg (ez ugyanaz… ugye?), és a szellemi javak is lemaradtak. Mi szükség lenne azokra, ha nincs alapjövedelem? És ha megjön az alapjövedelem, akkor mi szükség a szellemi javakra? A szellemi javak megjönnek majd maguktól.Ez a cikk nem önmagában érdekes. A feltétel nélküli alapjövedelem (universal basic income) angol nyelvű Wikipédia-szócikke 2013-ban jött létre, így több mint 10 éve feltételezhetjük, hogy a politika legmagasabb szintjein létezik valamilyen szándék ennek bevezetésére. Évente olvashatunk magyar nyelven is néhány hosszabb, és sok rövidebb cikket különböző „kísérletekről”, „tanulmányokról”, és az ötletet kísérő „társadalmi vitáról”. Ha az óceánhasonlatot vesszük elő: van a mélyben egy áramlat, amely az alapjövedelem felé sodor bennünket, és ennek az áramlatnak a felszínén ez a cikk egy apró kis hullám. Önmagában jelentéktelen.A cikk célja nem az, hogy „meggyőzzön téged az alapjövedelem helyességéről”. Nem vagy döntési helyzetben, nem a te asztalodon lesz a gomb, amelyet megnyomva bevezetik azt Magyarországon. A cikk és a témát körülölelő propagandakampány célja, hogy HA egy napon megszületik a döntés ennek bevezetéséről, tudd, hogy ez a megfelelő következő lépés a történelemben. Hogy ez emberek tömegeinek boldogságához vezet. Hogy ez egy tudományosan igazolt eszköz, amely által még jobb emberekké válhatunk, mint elődeink. Végre felszámolhatjuk a mélyszegénységet, egy újabb gödörből kiemelve embertársainkat, akik kizárólag önhibájukon kívül, a társadalmi-gazdasági körülményeik miatt vannak ott, ahol vannak.Ennek alátámasztására használ a szerző különböző „keresztény” értékeket, elveket, de ezek nem többek illusztrációnál. Ironikus módon a II. vatikáni zsinatból idézett szakasz messze többről szól, mint amit a szerző bárhol megfogalmaz az írásban. Ezeket az írásokat és értékeket kiüresíti, absztrakttá teszi, és megtölti saját tartalmával. Emlékezzünk, mit mond Ellul:„Az ilyen kép éppen azért készteti cselekvésre az embert, mert magában foglalja mindazt, amit ő jónak, igazságosnak és igaznak érez.”Eddig bizonytalan voltál, fájt a szíved a szegényekért, és úgy érezted, nincs ez így rendjén, hogy ilyen világban élünk. Elolvastad a cikket, és megnyugodtál. Itt az egyszerű, materialista, pozitív válasz a kérdésedre, amihez nem kell az emberképedet sem feladnod. Jó ember vagy. Igazad van. Nincs benned feszültség. És közben a propagandista megfosztott attól, hogy az általad igaznak tartott mítoszok és értékek valódi tartalommal töltődjenek meg. Nem egyszavas szlogenekkel. Hogy az absztrakt érték gyökeret verjen valami valósban. A propaganda ezért erőszak: mert a saját értékeid, történeteid, mítoszaid, hőseid használja ellened.Köszönöm, hogy velem tartottál. A következő adásban megnézzük a propaganda típusait: bár minden propaganda célja végső soron a kontroll, ezt egészen különböző módokon éri el.Iratkozz fel az ingyenes tartalmakra! This is a public episode. If you would like to discuss this with other subscribers or get access to bonus episodes, visit <a href="https://www.telosz.hu?utm_medium=podcast&utm_campaign=CTA_1">www.telosz.hu</a>

8 total episodes available

Deep-dive analytics for Telosz Podcast

Frequently asked questions

Have a different question and can't find the answer you're looking for? Reach out to our support team by sending us an email and we'll get back to you as soon as we can.

What is Telosz Podcast?: Értelem és cél a modern világban. A társadalmi problémák és jelenségek mélyére ásunk: nem érjük be a felszínes válaszokkal. Politika, technológia, hit, és a 21. századi ember: hogyan lesz ezeknek értelme? <a href="https://www.telosz.hu?utm_medium=podcast">www.telosz.hu</a>
How often does this podcast release new episodes?: This podcast updates daily.
Where can I listen to this podcast?: This podcast is available on 4 platforms including Apple Podcasts, Spotify, and more. You can also use the RSS feed directly.
Does this podcast accept guests?: Yes, this podcast regularly features guests.

Legal Disclaimer

Pod Engine is not affiliated with, endorsed by, or officially connected with any of the podcasts displayed on this platform. We operate independently as a podcast discovery and analytics service.

All podcast artwork, thumbnails, and content displayed on this page are the property of their respective owners and are protected by applicable copyright laws. This includes, but is not limited to, podcast cover art, episode artwork, show descriptions, episode titles, transcripts, audio snippets, and any other content originating from the podcast creators or their licensors.

We display this content under fair use principles and/or implied license for the purpose of podcast discovery, information, and commentary. We make no claim of ownership over any podcast content, artwork, or related materials shown on this platform. All trademarks, service marks, and trade names are the property of their respective owners.

While we strive to ensure all content usage is properly authorized, if you are a rights holder and believe your content is being used inappropriately or without proper authorization, please contact us immediately at hey@podengine.ai for prompt review and appropriate action, which may include content removal or proper attribution.

By accessing and using this platform, you acknowledge and agree to respect all applicable copyright laws and intellectual property rights of content owners. Any unauthorized reproduction, distribution, or commercial use of the content displayed on this platform is strictly prohibited.